Az egyhetes szünet után a túristaszezonnak vége, ráadásul szegény kínaik most egy pár szombatot le fognak dolgozni a hosszú szünetért cserébe, szóval az elérhető vonatjegyek megszaporodtak. Hát gondoltam nekifutok még egyszer ennek a Datong túrának. Szokás szerint a jegyárus ribanc kínaiul hablatyol, én meg kínai kifejezéseket tarkítok magyar kötőszavakkal.

• Csingcsangcsung Nincs jegy
• Ne kúrjál fel, most néztem meg, van egy csomó jegy. Nézd már meg a kurva gépeden.
• Van jegy
• Hurrá!
• 222 ¥ lesz
• Tessék
• Csingcsangcsung Útlevelet kérek
• Az nincs de itt a száma
• Csingcsangcsung Nem jó, itt a pénzed, viszlát
• Kurvaanyááád

Most ugyan tovább jutottunk, de még mindig nem tökéletes. Mint kiderült a vonatozás itt névre szól, elkerülendő a vonatjegyekkel csencselést. Mert ugye a hamar elfogyó jegyek miatt egyből megtalálnák a piaci rést az élelmesek. A nagyobb gond viszont, hogy az útlevelemet három hétre benyelte a rendőrség a tartózkodási engedély miatt. Persze a francnak sincs kedve három hétig egy helyben ülni, megyek inkább távolsági busszal Chengde-be. Viszont lehet útlevél nélkül a hotelszerzés is trükkös lesz, szóval drukkoljatok.

Ezen a héten Kína egyik leghíresebb ételét próbáltuk ki, a hot potot. Szabad fordításban forró tál, de nem fogom így hívni. Régiók szerint különbözhet, asszem itt most egy hagyományos Pekingit próbáltunk. A lényege, hogy az asztal közepére pakolnak egy izzó szénnel megrakott forró vízzel teli tálat meg egy csomó nyers cuccot. Nem fogjátok kitalálni, hogy mi történik ezután. Magadnak főzöd meg a dolgokat.

Magát a hot potot kétféle lével kértük, fele sima a másik fele meg csípős. Utóbbi nem teszi elviselhetetlenül csípőssé a benne főtt dolgokat, de jó fűszeres ízt ad neki. A belevalónak lehet mindenfélét kérni, nálunk volt többféle hús, gomba, krumpli, tofu meg valami zöld levél. Ezek 1-2 perc alatt megfőnek aztán belemártogathatod valami szószba. Mi mogyorósat kértünk. A pálcikával még mindig küzdök egy kicsit, ehhez meg ugye elég precíz mozdulatok kellenek, de azért csak kihalásztam a dolgokat mégha lassabban is.

A többi régió hotpotja nem tudom miben más, de majd kipróbálom őket. Olyat már láttam ahol a futószalagos szusi mintájára a hozzávalós tálak köröznek és mindenkinek saját hot potja van. Hogy az elszámolás hogy történik azt nemtom, mert nem 1 tányér 1 hozzávaló alapon megy. Lehet átalánydíjas.

Még a szmogriadó előtt elterveztem, hogy az egy hetes szünet alatt ideje elkezdeni az utazgatást. Ki is néztem Datong-ot, ami itt van Peking vonzáskörzetében, vonattal csak 6 óra. Netes jegyvásárlás nincs, de azt megmutatja hogy hova van hely. Hát már nem sok vonatra volt, mivel az ünnepek alatt mindenki utazgat, de azért akadt még pár. Gyorsan felírtam az indulási időpontot és elcsattogtam a déli kapunál lévő vonatjegyárushoz. Néni természetesen csak kínaiul tud, hát elővettem én is a legjobb tudásomat, de azért néhány magyar kötőszó kicsusszant.

• Blablablablabla Nincs jegy
• Most néztem a neten, van jegy
• Blablablablabla Nincs jegy
• Nézd már meg a gépeden bazdmeg, van jegy
• Blablablablabla Nincs jegy
• Kurvaanyád
• Nincs jegy

Feladtam és eljöttem, de azért itthon még egyszer megnéztem. Amit én jegynek néztem, az valójában állójegy volt, ami a hat órás vonatúton tényleg nem lett volna olyan kényelmes. De legalább úgy tehetett volna a ribanc mintha megnézi a gépen.

Újratervezés, végül egy egynapos túrát néztem ki egy Peking melletti hegyre, a Mangshan-ra. Magyarul Pitonhegy. Névadóival szerencsére nem találkoztam. A közeli (3km) buszvégről indult a busz, ahova gyalog terveztem menni, kivéve ha jön egy jó irányba tartó helyi járatú busz. Arra sose veszem a fáradságot hogy megpróbáljam megnézni hanyas busz jó, ha stimmel az irány akkor felpattanok. Hát természetesen az első lehetséges kanyarnál a rossz irányba fordult, aztán még egy jó darabig nem akaródzott megállni. Kb ugyanolyan messze kerültem mint a felszállás előtt, csak egy buszjeggyel szegényebben. Innen inkább gyalog tovább. Buszvég könnyen meglett, és egy 20 perces keresgélés után a 888as busz is, ami pont a felszállásom után indult el. A leírás szerint a végállomásig kell menni, ezt csak nem tudom eltéveszteni.

Innen minden ment simán, volt fotózkodás az óriásbuddhával, aztán lecsekkoltam a túralehetőségeket és kiválasztottam a legmeredekebbet. A csúcsokat persze nem láttam a ködtől/szmogtól, de családi park ez, csak nem lehet olyan magasan.

Hát már másfél órája gyalogoltam felfele a majdnem függőleges hegyen, mikor eleredt az eső. A csúcsot még mindig nem láttam, szóval inkább visszafordultam a fedett pihenőig, ami kb. félúton volt. Szemétszedő bácsik pont ott pihentek, és addig nem engedtek leülni amíg egy szemeteszsákot nem terítettek alám, nehogy felfázzak a betonszéken. Pár perc után feltűnt nekik, hogy hiába magyaráznak nekem, sok reakcióra nem számíthatnak, aztán onnantól szerencsére csendben szotyiztak tovább. Negyedóra múlva elállt az eső, de azért ragaszkodtak hozzá hogy tartsam meg a szemeteszsákot, hátha újra eleredne. És még hogy a kínaiak számítóak.

Na akkor innen már csak nem fordulok vissza, kezdjünk bele újra. Mint kiderült 2 percre a csúcstól fordultam vissza, ahol ugyancsak lett volna esőbeálló. A kilátóba nem lehetett felmenni, bár a köd/szmog úgyse engedett volna messzire látni, sokszor még a kilátó tetejét se láttam. De ez sűrűn változott, a két kép két perc különbséggel készült. Aztán két perccel később megint úgy nézett ki mint az első képen. Ez Peking legmagasabb pontja:

Mire leértem a hegyről már öt óra volt, nem maradt idő a park többi részét felfedezni. Talán majd legközelebb. A bolt is bezárt már, így éhes és szomjas maradtam, de csak másfél óra volt busszal hazáig. A balkáni WC-t sajnos nem úsztam meg, jelentem túléltem és nem is volt annyira szörnyű. Azóta már a suliban is bemerészkedtem egybe.

További képek a galériában:

Ma reggel mikor kiléptem a koliból megtöröltem a szemüvegemet, mert azt hittem bepárásodott. Nem párás volt. Kiderült hogy az eddigi szmog semmi nem volt, most lett igazán ropogós a levegő. Csodálkoztam is, hogy eddig nem zavart. Na most már van köhögés, ami a megfázásomhoz pont nem jött jól. Látótávolság olyan 100 méter.

Értelmes maszkot csak pár európai emberen láttam, a kínaiakat továbbra sem igazán zavarja a dolog, Néhány sebészmaszk továbbra is akad, de nem hiszem hogy az bármire is jó.

Szerencsétlenségemre pont most voltam kiruccanni a városban, mert el kellett intéznem a tartózkodási engedélyemet. Sajnos egy kis séta is jutott mellé, mivel 100an voltak előttem és a sorszámmal addig elmentem kajálni. Utána meg nem találtam a metrómegállót, a buszoknak meg van egy olyan szokásuk, hogy nem állnak meg a metrómegállók mellett, hanem egy kilométerrel arrébb. Így kerültem az orosz negyedbe, aztán véletlenül ráakadtam a Soho Galaxy nevű helyre, ami egyike a kevés érdekes modern épületeknek Pekingben. Persze a szmog és a mérete miatt nem volt igazán alkalmas fotóalany, így jöjjön egy újabb promókép. A kék ég valszeg fotoshop.

Itt van a Magyar Kulturális Intézet is, aminek annyira nem értem a funkcióját. Egy méregdrága helyen fenntartanak egy teljesen üres kávézót (még pultos sincs) azért hogy pár havonta csináljanak valami rendezvényt. Kicsit furi.

Az előbb hallottam a hírt a meglepett lakótársamtól, hogy vége a hongkongi tüntetéseknek, nyertek. Azért volt meglepve, mert előtte nem is hallott róla. Pedig elég sokat néz tévét.

Egyébként nem volt teljesen titkos a dolog, egyik kínai ismerősöm puffogott, hogy "hülye hongkongi diákok, ahelyett hogy tanulnának, rombolják a turizmust és a gazdaságot". Egy korombeli nyugatot megjárt embertől kicsit mást vártam, bár őt inkább az idegesítette fel, hogy miattuk tiltották le az Instagramot.

Egy másik kínai ismerős, aki egyébként kantoni (Hongkong tartománya), pedig csak ennyit tett hozzá: "Addig senkit nem érdekelt a szabadság, amíg jól ment nekik. Most Hongkong gazdaságilag visszaszorulóban van, látványosan rosszabbul megy nekik, egyből az utcán követelik a szabadságukat." Elgondolkodtató.

Az állami média (csak az van) egyébként jól használta ki a lehetőségeit, már-már m1-es/hírtv-s profizmust vélek felfedezni. A héten volt ugyanis a Népköztársaság alapításának évfordulója, ezért 1 hétig munkaszünet volt. Minden városban voltak ünneplések, amit közvetített is a TV: ünneplő tömeg Pekingben, ünneplő tömeg Nanjingban és tömeg Hongkongban. Végülis megmutatták mekkora tömeg van Hongkongban is az utcán, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy miért.

Akik pedig miattam aggódtak, felesleges. Hongkong messze van, Pekingben pedig nem hallottam nagyobb megmozdulásokról. Ha lennének se mennék a közelébe, nem vagyok hülye, nem szólok bele olyanba, amihez semmi közöm. Nem az én országom, nem az én politikai berendezkedésem, nekem itt nincs helyem az utcán. Főleg nem egy diktatórikus országban, ahol a mai napig működik a besúgórendszer és azért történtek dolgok a Tiananmen téren anno. Ennek függvényében kifejezetten megmosolyogtató a tér neve: Mennyei béke kapuja.

Személy szerint drukkoltam a hongkongiaknak, szerintem fontos hogy kiálljanak a jogaikért és a szabadságért. Viszont ha ez precedenst teremt, annak érdekes következményei lehetnek. Kínát nem lehet egyben tartani demokráciában. Mégiscsak a világ legnépesebb országáról van szó, ahol 56 elismert etnikai népcsoport él, 300 különböző nyelvet beszélnek és hatalmasak a különbségek egyes régiók között. A társadalmi feszültségekről nem is beszélve. Ha pedig itt is beindul a populizmus az nem kicsit fogja lefékezni a gazdasági fejlődést, lásd Dél-Amerika vagy Kelet-Európa. Kíváncsian várom a további fejleményeket.

Meghívást kaptam egy másik egyetem kampuszára, hogy nézzek szét a nyitó héten, sokféle rendezvény van. Az idegen nyelvek egyeméről van szó, ahol többek között magyart is tanítanak. Az egyik érdekesség az esti programok között volt, az egyetem kórusa különféle európai dalokat adott elő európai nyelveken. Nem feltétlenül az eredeti nyelven, így lett például az Örömóda magyarul elénekelve. Persze szegény kis kínaiak nehezen küzdöttek meg vele, nem valószínű hogy felismertem volna hogy magyarul van, ha nem mondják be előtte. De volt még pár ismertebb szám, például gaudeamus igitur, elmegyek elmegyek, meg valami lengyel dal amit már sokszor hallottam.

A kampuszuk egyébként elég modern, a koncert például egy leddel kivilágított tó partján volt, a könyvtáruk pedig építészeti díjakat is nyert. És akkor indulhat a játék, ki találja meg leghamarabb a magyar feliratot a könyvtár épületén?

Mindenki azzal nyaggat, hogy rakjak már fel képeket, hogy hol is élek én. Viszont a beköltözésem óta egy kis rendetlenség uralkodik, szóval ezt az első rendrakásig akartam halogatni, de aztán rájöttem hogy vannak a honlapon promóképek is, hát használom azt. Tényleg így néznek ki a szobák. Egyágyas nincs, ha egyedül lakik az ember is két ágya van. Csak ugye nekem egyelőre van lakótársam, az ügyintézés valahol elakadt, hogy külön szobát kapjak. Lehet le kéne fizetni a portást egy kicsit. Csak nemtom itt mi az az összeg, ami nem pofátlanul kevés. Felé lőni ugyebár nem akarok.

A szobában van légkondi meg TV, csupa kínai adóval. Szerencsére minden feliratozva van kínaiul, ami egy idő után talán segítség lesz. Angolul is filmekből tanultam meg, bár nem vagyok benne biztos, hogy a kínainál is működni fog ez, hiszen kicsit jobban szétválik az írás és a kiejtés.

Saját fürdőszoba is van, aminek annyira nem örülök, mert így takarítani is kell, mivel a takabanyák csak a közös helyiségeket suvickolják ki. Mondjuk legalább van angolvécé. A nyílvános wc-k kivétel nélkül guggolósak, eddig szerencsére megúsztam a kipróbálását. Ami még vicces, hogy a piszoárokat szerintem itt alacsonyabbra rakják mint nálunk az ovikban. Ennyire azért nem alacsonyak az emberek.

A szobákhoz pluszba járt némi csótány, ezzel majd valamit csinálni kell. Kezdetnek mondjuk rá kéne vennem a szobatársamat, hogy ne tartson kajamaradékokat a szobában. Azt már megfigyeltem, hogy csak éjszaka jönnek elő.

A konyha a promóképeken így néz ki, a valóságban pár évnyi zsírréteget képzeljetek hozzá. De ez mindegy is, főzni biztos hogy nem fogok, a hozzávalók kétszerannyiba kerülnek mint a kész főttkaja a menzán vagy az utcán. Esetleg egy kis smack levest rittyentek, ahhoz csak a minden épület minden szintjén megtalálható forróvízcsapológéphez (lent) kell elbattyogni.

Ugye a csapvíz nem iható, szóval ilyen kis ballonokat (fent) lehet venni, szerencsére házhoz is hozzák a futárok, nekünk csak a pumpát kell ráapplikálni.

Az épületben nincs lift és persze hogy a legfelső emeletre, az ötödikre raktak. A napi testedzés megvan. Mondjuk itt amerikaiasan számozzák a szinteket, a földszint az egyes, így ez az otthoni negyedik emeletnek felel meg. Az meglepett, hogy mennyire zavaró tud lenni ez a kis apró kulturális különbség, folyton eltévesztem az emeleteket. Egyszerűen nem jön a számra hogy a másodikon vagyunk, amikor csak az elsőn.

Van recepció is, itt trécselnek a takarítónők és a portásbácsik egész nap:

A wifi valami ritka fos az egész egyetemen. Már első nap beizzítottam a VPN-t, de ez a sebességen nem segít. Utoljára Franciaországban tapasztaltam, hogy a képek betöltésére perceket kell várni és a Youtube-ot folyton pause-olni kell hogy töltsön. Lakótársam javasolta, hogy menjünk a közeli kávézóba és ott jó lesz a wifi. Aha, még a VPN-re se tudtam felmászni, semmi nem működött, ráadásul 1200 Ft-ba kerül egy kávé. Szerencsére meghívott.

Már a mosógépet is leteszteltem, működik. És a mosópor se fehérítős lett, pedig féltem hogy a sok kínai karakter közül valamelyik azt jelenti, hogy tilos színes ruhákhoz használni. A boltban mutogattam az egyik eladónak a mosóporra meg a zöld pólómra, de ha meg is értette hogy mit akarok, olvasni valszeg ő se tudott. A mosógép mellett van szárító is, az már kevésbé hatékony. Valami 3 órán keresztül forgatta a ruháimat, de csak nem száradtak meg. Aztán kettészedtem az adagot, úgy még két óra alatt megszáradt. Ennek így kell működnie? Ennyi idő alatt a szabadban is megszárad.

Viszont nagyon büszke vagyok magamra, hogy egyedül el tudtam magyarázni kínaiul, hogy mosógéptokent akarok venni. Portásbácsi megértette és aztán ő is megkérdezte, hogy kazah vagyok-e. Ezek összebeszéltek ellenem a takarítónőkkel.

Azt gondoltam hogy sok fehér emberhez nem lesz szerencsém itt, de az még engem is meglepett, hogy az egész nyelvi képzésen vagyunk összesen 5en európaiak. Ebből egyik sem az én csoportomba került, mert első körben beraktak a kezdők közé. Itt volt két nepáli, 4 afrikai és 4 posztszovjet országból jövő, konkrétan üzbegisztáni, tádzsikisztáni, kazahsztáni és kirgizisztáni. Utóbbiak között egyébként akad fehér ember is, de legtöbbön azért érezni a mongolos beütést. Aztán egy hét múlva kiderült hogy van még egy német is, csak ő beteg volt egy hétig. Mondjuk azóta se nagyon szokott bejárni, nem az a tipikus német na.

Ezt a csoportot viszonylag hamar elhagytam, mert mindenki azt tanácsolta, hogy inkább erősebb csoportba menjek, ott lehet az elején szívás, de fejlődni ott lehet. A váltást sajnáltam is meg nem is, mert bár egy bulis, nagyszájú társaság volt, de nem igazán kerültem közel senkihez. A kulturális különbségek elég nagyok és nem igazán voltunk egy hullámhosszon. A posztszovjetek eleve nem tudnak angolul, egymás között oroszul beszélgetnek. A nepáliak kultúrája nekem egy az egyben indiainak tűnik, innentől szerintem nem is kell tovább részleteznem. De a legidegesítőbb, hogy közülük senki nem eszik kínai kaját, így vagy mekibe vagy méregdrága olasz étterembe akartak folyton cipelni. Ráadásul még csak nem is a közelibe, hanem képesek fél órát gyalogolni érte, mikor itt van 1 percre mindenféle kínai kifőzde.

Az új csoportomat még nem ismertem meg teljesen, de határozottan nyugisabb társaság. Hogy ez előny vagy hátrány, azt még nem tudom. Tanulni jobban lehet, bulizni meg max visszajárok a régiekhez. Van vagy 6 indonéz egyenesen Bali mellől (velük szorosabbra kell fűznöm a kapcsolatomat), két afrikai meg egy ír. Van rajtam kívül is európai fehér ember a csapatban, wow.

Pár érdekesség:

• Összesen kb. 50en vagyunk a nyelvi képzésen
• Még most is érkeznek emberek, tehát nem én késtem a legtöbbet
• A legidősebb csávó valahol az 50 és a 60 között lehet és francia, ő már valami ultrahaladó csoportban van. Van egyébként több 40 feletti is abban a csoportban.
• A legfiatalabb 17 éves
• A legtöbben ilyen 24 és 28 között vagyunk, tehát én nem lógok ki
• Na találjátok ki, ki a legnagyobb darab! Az etióp bazdmeg, van vagy 150 kiló
• A legesleghaladóbb csoportban kb csak japánok vannak. Nekik ugye alapból nem kell tanulni a karaktereket, de a kiejtéssel biztos ők is szenvednek

Többé-kevésbé ilyennek képzeltem Pekinget. Hatalmas, tele felhőkarcolókkal, panelházakkal, soksávos utakkal, rengeteg emberrel. A belváros tele van luxusboltokkal, klubokkal, éttermekkel, hatalmas plázákkal és irodaépületekkel. Meglepően tiszta minden, bár ezért meg is dolgoznak, sok szemétszedő munkást látni. Még alig láttam valamit a bulinegyeden és az egyetemi negyeden kívül, de azért akad pár szép történelmi rész is, bár többnyire replika épületekkel, amit mondjuk már Moszkvában megszoktam. Ami kicsit zavaró, hogy minden rá van állva a turistákra, még a megmaradt hutongokból is kereskedelmi egységet csinálnak.

Szerencsére egy kicsit emberibb arcát is megmutatta a város. A belvárosban egyik pillanatban még szépen megcsinált hagyományos áruházakat látni, a szomszéd utcában egyszintes, komfort nélküli nyomorházakat, aztán még egy utcával arrébb már művésznegyedet hagyományos festőkkel és kézművesekkel.

Egy átlagos lakótömböt pedig így kell elképzelni: 20-30 emeletes toronyházak vannak szorosan egymás mellé építve, az aljukban pedig a józsefvárosi piac tumultusa van dudáló targoncákkal, kirakodóvásárral és rengeteg utcai kajaárussal, a szépségszalonok pedig éjszaka is nyitva vannak egy kicsit eltérő funkcióval (bordély). Koldusok és hajléktalanok arányaiban sokkal kevesebben vannak mint nálunk, de azért a kormány nem tudta teljesen eltüntetni őket. A képen egy aluljárós életkép látható. Nem igazán tűnik hajléktalannak, lehet az esti buliban zuhant meg egy kicsit?

A térképről is látszik, hogy nagyon átgondoltan, szabályosan felépített város. Konkrétan 10 sávos autópályák tömkelegét kell elképzelni még a belvárosban is és mindegyik szigorúan É-D vagy K-NY irányú. A gyalogosbarát város koncepciót itt felejtsük el, a gyalogosok szinte mindig alul vagy felüljárón kelhetnek át az utakon, amik egyébként nagyon jó minőségűek és nagyon kihasználtak. Még este 10 után és szombat délelőtt is hatalmas dugók vannak. A kocsi ugyanis státuszszimbólum, aki megteheti az vesz magának. És egyre többen megtehetik. Ráadásul nem a japán kompakt kocsikra vágynak, hanem minél nagyobb nyugati kocsira. A szmogról szóló pletykák egyáltalán nem túlzóak, a napot csak nagyon ritkán látni, de azért elvétve lehet. (A képen az épületek nem a nagy távolság miatt homályosak.) A tömegközlekedés nagyon modern, mindenhol vadiúj metrókocsik és új buszok vannak, de erről majd egy másik posztban bővebben. A szmoghoz képest rengeteg biciklis van, pedig maszkot nem hordanak nagyobb arányban mint Budapesten. Én mondjuk még Pesten se szívesen ülnék biciklire a szmog miatt.

Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi járjon utána. Komolyan, járjatok utána, gyertek megnézni saját szemmel. Mindenkit szívesen látok. Addigis kénytelenek lesztek az én benyomásaimra támaszkodni, ami eddig teljesen pozitív. A részletek még biztos fognak finomodni és változik majd a véleményem ha rendesen felfedeztem a várost. Lesz majd második benyomás poszt is egyszer.

Mivel Kína felének a vezetékneve Wang vagy Li, ezért a szülők a keresztnevekkel szoktak játszani. Minél különlegesebbet akarnak persze, ennek meg az a következménye, hogy még a tanult emberek se tudják elolvasni és leírni az adott karaktert.

Ahogy mi sem tudunk sokmindent kezdeni egy kínai névvel, úgy ők sem egy európaival. Ezért aztán mindenkinek kell egy kínai keresztnév, amit a diákigazolványra írnak, meg ilyenek. A kínaiak is választanak maguknak Európai nevet, ha olyan közegben mozognak. Hallottam legendákat, hogy valaki "Download"-nak hívta magát, mert gondolom ezt az egy szót ismerte.

Én még otthon kiválasztottam ugye, hogy "Nagyhegy" leszek. Egyrészt stimmel a kiejtés, másrészt jól hangzik, harmadrészt Nagy Sándort is így írják át. Na persze mire megérkeztem ők már a saját elképzelésük szerint átírták nekem, ez került a diákomra, meg minden minden listára. És "Sanda" helyett "Szádou" lettem. Mindegy, majd megtanítom őket rendesen kiejteni, nem baj az.

Beköltözésnél már akadtak vele gondok, a portás bácsi nem igazán értette ki vagyok én. Mutattam leírva. Úgy se értette. Hívta a takarítónőket. A három értelmiségi együtt se tudott vele mit kezdeni, nem láttak még ilyen karaktert. Elkezdték az okostelefonukba beirogatni aztán öt perc múlva meg is lett.

Másnap az egyik takarítónő már név szerint köszönt. De cuki, megjegyezte. Harmadnap megkérdezte hogy hogy hívnak. Hát kicsit rövid a memóriája. Negyednap már a kazah srác nevét mondta a sajátom helyett. A rasszista eget rá, nem igaz hogy nem tud megkülönböztetni két kékszemű embert. Aztán ötödnap rájöttem hogy ez három különböző takarítónő volt, csak épp én nem tudom megkülönböztetni őket.

Na azért nem olyan szörnyű a helyzet mint amilyennek az elején tűnt, akad itt azért party is. Ráadásul ennél furább partyba már nem hiszem hogy valaha is eljutnék, sikerült kifognom Peking krémjét.

Az egyik kis kínai elhívott partyzni, meg is beszéltük a talit este 10re az északi kapunál. Csak alig 5 percet kések, de ő még nincs sehol. Várok egy kicsit, egyszer csak kiordibál egy nagy fehér Daihatsu terepjáróból, hogy üljek már be, mire várok. Wtf. Látszott rajta hogy nem szegény, de azért erre nem számítottam. Na irány a party negyed. Háromnegyed óra autózás és dugóban állás után meg is érkezünk. Még körbekocsikázunk egy kicsit hogy megmutogassa az egész party utcát és a luxus boltokat. 

• És szoktál itt vásárolni? Nem túl drágák?
• Annyira nem szeretem, Párizsban és Londonban szoktam vásárolni
• Azok valami plázák Pekingben?
• Dehogy, az európai városokra gondoltam.
• Anyád.

Beáll a klub elé, hiába mondom neki hogy ez valszeg nem lesz nyerő. A biztonsági őr egyből elkezd mutogatni, hogy nem jó itt. Kicsit karattyolnak kínaiul, kipattan és átadja a kulcsot az őrnek. Leparkolják nekünk a kocsit. Sofőrszolgálat is van, hogy ő ihasson. Zsír.

A klub előtt vörösszőnyeg, rajta valami tv stáb interjúvol éppen valami estélyi ruhás nőt. Na hát én nem egészen ehhez öltöztem a piros tornacipőmmel. Beengednek egyáltalán? Persze, nézd csak, ott a tulaj. Lepacsiznak, bemutatnak, már mehetünk is be soron kívül. Mondjuk sor az egyébként se volt.  

A hely meglepően kicsi belül, a tánctéren kb 30an férnek el, de van mellette egy színpad, amin egy nagyon részeg, kibaszottul jól kinéző 10 fős amerikai csapat öntögeti magának a jégbehűtött pezsgős és whiskeys üvegeből a piát, közben GoPro kamerázzák magukat és néha felállnak és segget ráznak. Na ők a modellek. Az alap, hogy a fehér ember ingyen mehet be a kínai bulihelyekre, de egy magára valamit is adó klub fehér modelleket fizet azért, hogy ott bulizzanak és beindítsák a partyt.

Aztán az est folyamán néha arrébbpakolták őket. Egyszer valami kínai megasztáros jött fellépni, aztán egy iPhone 6-ot sorsolnak ki. Na az iPhone-ért ezek meg vannak veszve. Ugye itt hivatalosan nem lehet kapni. Sokszoros árat is képesek kifizetni érte, ráadásul megjelenés után azonnal kell mindenkinek. Majd rakok fel képet a hamis Apple boltokról, még a kampuszon belül is van egy. Nagyon viccesek. De még a folyton a fizetésükre panaszkodó tanárok is iPhone-nal mászkálnak.

Aztán jött még egy produkció, egy néger sztriptíztáncos csaj és srác hívtak fel egyessével embereket, hogy jégert (ezekszerint itt is ismerik) öntsenek a szájukba egy gyors öltánc során. Az egyik már nem annyira szomjas kínai lány konkrétan letáncolta a hivatásos csajt, jól meg is lett tapsolva. Lehet mégse kellenek azok a fehér modellek, hogy tudjanak bulizni?

Valamelyik produkció közben az egyik unatkozó modell csaj odajött hozzám:

• Csak egy kérdésem van. Német vagy?
• Nem

És elment. Annyi időm se volt hogy visszakérdezzek, hogy miért gondolta hogy német vagyok. Ennyire antiszocnak tűntem? Vagy ilyen szarul táncoltam? Vagy be akart szervezni a modell melóba, de német munkavállalási kell hozzá? Rejtély.

A helyen érdekes volt az emberek összetétele: kb 40% fehér lehetett, 40% pedig 50 feletti öltönyös üzletember és a rájuk vadászó fiatal lányok. Volt egy kb 70 éves bácsika is, mindig a színpadon tolta az amcsikkal. Az asztaltársaságunk is érdekes volt, egyszercsak elővették a dobókockákat és elkezdtek valami ivós játékot tolni. Aztán pár kör után keresztbe állt a szemük és vadászhatták a mindenfelé guruló kockákat.

A másik érdekesség, hogy a pincérek ilyen ledes villogó névtáblával mászkálnak. Természetesen mind angol nevet kapott. A kedvencem a 150 centis "Ken" volt, mindig elmosolyodtam ha ő hozta a piánkat. Apropó piák. El sem tudom képzelni mennyibe kerülhetett, én mindent a ház ajándékaként kaptam. De azért gyanítom, hogy nem Akácfa árban vannak.

Olyan három körül léptünk le, még meg kellett várni a sofőrszolgálatos csávót, hogy hazavigyenek. Az egyetlen különbség, hogy itt nem kocsival szedik fel őket ha végeztek, hanem egy rollert kaptak. Gondolom jó formában vannak, mert azért itt vannak távolságok.

A buli nem volt nagy szám, sima európai klubzenéket toltak. Nem az én világom ez, inkább az volt élmény, hogy láthattam hogy bulizik Peking elitje és fizetnem se kellett egy fillért se. Meghívást kaptam a Beijing Fashion Week Afterpartyra is. Meglátjuk. Victoria Secret Afterpartyn annyira nem gondolkoznék ;)

Lehet gasztroblogolásra kellene ráállnom, annyit írok már a kínai kajákról, de egyszerűen nem lehet betelni velük. Sok újdonságot azzal nem mondok, hogy a kínai ételeket nem úgy kell elképzelni, mint ahogy azt az otthoni gyorskajáldákban adják, az még csak a felszínt se kapargatja meg igazán. Ahogy Európában is minden nemzetnek megvan a saját jellegzetes konyhája, úgy Kínában is az egyes tartományoknak. A nyolc nagy regionális konyha közül ezúttal egy Hunan étteremet vettünk célba. Ezt kb úgy kell elképzelni, mintha otthon azt mondanám, hogy olasz étterembe megyünk. A Hunan konyha a csípős ételekről és a sokféle hozzávalóról híres. Ja és többször elmondták, hogy Mao Cetung is Hunan tartományból származott, egy csomó kaját róla neveztek el (át).

Itt nem úgy néz ki egy éttermezés, hogy leülünk, mindenki rendel magának valamit aztán azt szépen elérakják. Sokkalinkább ahhoz hasonlít, mikor többszemélyes tálat rendelünk. A rendelést közösen megbeszéli az asztaltársaság, aztán a kajákat az asztal közepére rakják a pincérek és mindenki szed magának mindenből. Vagy nem is szednek, hanem közvetlenül a közös tálból eszegetnek a pálcikájukkal. Rendelhetsz persze csak magadnak is, de kínai asztaltársaságtól ilyet még nem láttam. Minden étteremben állandó kellék az asztalon a napraforgó és a forró limonádé. Utóbbi inkább csak forró citromos víz. A csípős kaja mellé annyira nem adja.

Nagyon ajánlgatták a halfej levest meg egyéb halas kajákat, de akkor inkább már valami kevésbé gusztustalat próbáljunk ki: a békát (bal felül). Nem valami vadon összefogdosott minibékákat kell elképzelni, vannak külön erre tenyésztett húsbékák. Ízre teljesen jó, könnyű, porhanyós húsuk van. Ami miatt nem volt teljes az élmény, az az hogy nem egész békacombok voltak a kajában, hanem fel volt darabolva, viszont kicsontozva nem volt. Össze lehet rágni a csontját, de mégis kicsit fura élmény volt. Plusz gyanítom hogy ebben nem csak comb volt, mintha a bordáit is ropogtattam volna.  Legközelebb maradok az egész békacombnál.

A többi rendelt kaja is rendben volt, a tészta (középen felül) a Hunan konyhához hűen kib*szottul csípett, pedig direkt nem csípősen kérték. Az én a kedvemért. Végül én bírtam a legtöbbet enni belőle, de azért másnap kifelé jövet megkönnyeztetett.

Volt még egy desszertünk, ami lótuszgyökérbe töltött hosszúrizs (jobb oldalt) volt valami virágszósszal leöntve. Hát a kínaiak egy dologban nem túl jók és az az édesség. Mindnek van valami fura mellékíze és nem is elég édesek.

És aztán jött a meglepetés kaja, a büdöstofu (lent). Valami erjesztett lötyibe van áztatva és tényleg baromi büdös. Cserébe íze az nincs. Kipróbáltuk, ebből sem kérünk többet. Az összkép egyébként pozitív volt, minden kaja ehető, egyszer ki kellett próbálni, de csak a békát és a tésztát rendelném újra.

Ezúttal Qingdao sörrel öblítettünk, ami a legmárkásabb kínai sörnek számít, még külföldre is exportálják, nem sok sikerrel persze. A sörfőzdét német telepesek alapították, ezért is lett jobb az átlagnál. Azért ne a mi kézműves kategóriánkra gondoljunk, inkább egy pécsi sörfőzde szint, de azért iható. A minőséget mennyiséggel kompenzálják, 6 decis az alap.

Szeretném majd végigenni mind a nyolc régiós konyhát, de legjobban szecsuáni érdekel. Plusz amit mindenképp ki kell próbálnom, az a hotpot és a pekingi kacsa. Addig próbálgatom az édességeket amíg nem találok valami igazán jót és persze a menzán is végigeszem majd a teljes felhozatalt. Meg persze amilyen éttermekbe még a tapasztaltabbak visznek, én nyitott vagyok mindenre. Csak gerinctelen állatokat nem szívesen eszek és a hallal állok kicsit hadilábon. A kutyát meg majd a helyzet hozza, keresni nem fogom, de elutasítani se.

Egy pár dolog lemaradt a búcsú posztból, hát jöjjön még pár apróság, amivel megnehezítettétek a búcsúzást.

Még otthon az esküvő után vasárnap 11 körül kipattant a szemem, és mivel nem volt semmi emlékem hajnal 3 utánról, csak annyi járt a fejemben, hogy hol lehet A KÉP.

Konyhába kirohanok. Boríték megvan. Huhh. Boríték üres. Faszom. Nem hoztam volna el? Közben anya felfedezi a bugyogót és azt méregeti, hogy jó lesz-e rá. Nem, nem kapja meg, az is emlék, de a kép az fontosabb.

Ja igen, a bugyogó. Valaki a harisnyakötőt kapta el, felém viszont csak ez repült a poénos kedvű házaspár felől;) De itt a bizonyíték, hogy ezúttal nem zsebredugott kézzel vártam azt a harisnyakötőt, és mégis szerencsésen elkerült.

Szerencsére a kép is meglett, mint kiderült, az ágyam mellé raktam még lefekvés előtt. Hát nem cuki? Közben beugrott, hogy a taxisnak nem bírtam elmondani hol álljon meg (3 háztömböt gyalogolhattam vissza) és a taxira félretett kp-t se találtam meg, de azért a képet az ágyam mellé rakni volt erőm... Az a rejtély, hogy hová tehettem a taxipénzemet azóta sem oldódott meg. Elittam volna hazafelé menet? Vagy kiesett a zsebemből a menyasszonytánc közben? Még szerencse hogy volt kártyaterminál a taxiban és nem kell taxisdiszpécserként ledolgoznom a fuvardíjat. 

És hogy miért fontos a kép? Magáért beszél. Köszi mindenkinek! Most ott virít az újdonsült pekingi polcomon, és bár eddig minden jó kint, de már várom azt a welcome bulit!

A poszt majd még folytatódik A videó címmel.

Kínai tanárom csak annyit mondott a barátkozásról, hogy "Egy dologtól óvakodj nagyon, ha egy kínai azt mondja neked hogy barátok lettetek. Akkor indul a lehúzás." Szóval félek a kínai barátoktól, de ettől függetlenül már sikerült lespanolni néhánnyal. Mindenki nagyon kedves, már-már idegesítő, hogy folyton azt kérdezgetik, hogy miben segítsenek, jöjjenek-e velem bankba, stb.

Az egyik el is vitt vacsorázni. Valami gombóc levesezőbe mentünk, ahol kapásból háromfélét kért ki, azt cserélgettük. Volt gombás, marhahúsos meg káposztás. Meglepően az utóbbi volt a legjobb, de nem ez lesz itt a kedvenc kajám.

Még 1-1 sör is jött hozzá, 6 decis kiszerelésben. A sörnél külön kérni kell, hogy hideg legyen, különben hugymelegen adják. Egyébként nem volt rossz sör és elvileg gyenge se volt a maga 6%-ával.
Közben elcsevegtünk az itteni életről:

• Vannak egyetemi bulik?
• Nincsenek.
• És akkor hogy szórakoztok?
• Nem szórakozunk. Itt mindenki tanul.

És ez még a nagyon szabados életű kínai barátom szájából jött, hisz ő iszik sört és pár havonta elmegy bulizni. Ki is nézik a többiek.

Na a második kajálás már nem volt olyan sikeres mint az első. Ezúttal szusira esett a választás, ami valószínűleg nem szusi, mert biztos bármelyik jóérzésű kínai tartana nekem egy félórás kiselőadást, hogy ennek más a neve, teljesen máshogy készül (tuti nem) és egyébként is a japánok lopták tőlük. Koreaiakkal ugyanis már eljátszottuk ezt Budapesten. Nembaj, a japánoknak jobb a marketingjük, nekem ez szusi marad.

Az adag jó volt, de az előzőhöz képest kicsit drága (500 Ft) és alig adtak hozzá wasabit, két borsószemnyit tudtam kipréselni a tasakból. Tuti nem lesz elég. Közben már kidugult az orrom az illatától, de hát az otthoni is biztos ilyen. Jól megmártom benne az első szusimat, aztán a pálcikákkal beapplikálom a számba. Egy másodperc alatt lezsibbadt a nyelvem és olyan köhögőgörcsöt kaptam hogy a falat a tányérban landolt. Vizet természetesen nem vettem, a csapvíz nem iható, így a tegnapról maradt három csepp kólával próbáltam csillapítani az égető érzést, nem sok sikerrel. Kellett pár perc mire folytatni tudtam az evést. Még jó hogy elvitelre kértem és nem a kajáldában köptem vissza a falatot. Lehet az étterem jó hírneve múlt volna rajta és a szakács harakirit követ el. Ja az másik kultúra :)

A wasabinak végül a háromnegyede megmaradt. Mégiscsak tudják ezek hogy mennyit kell adni, hogy ne menjen kárba. Az orrom meg még egy óra múlva is tökéletesen szelelt. Eddig aszittem szeretem a csípőset, sőt amíg lehetett kapni, a wasabis borsó volt a kedvenc nasim. Majd körülnézek itt is, hátha árulnak. De nem nyílvánosan fogom kipróbálni.