Lehet gasztroblogolásra kellene ráállnom, annyit írok már a kínai kajákról, de egyszerűen nem lehet betelni velük. Sok újdonságot azzal nem mondok, hogy a kínai ételeket nem úgy kell elképzelni, mint ahogy azt az otthoni gyorskajáldákban adják, az még csak a felszínt se kapargatja meg igazán. Ahogy Európában is minden nemzetnek megvan a saját jellegzetes konyhája, úgy Kínában is az egyes tartományoknak. A nyolc nagy regionális konyha közül ezúttal egy Hunan étteremet vettünk célba. Ezt kb úgy kell elképzelni, mintha otthon azt mondanám, hogy olasz étterembe megyünk. A Hunan konyha a csípős ételekről és a sokféle hozzávalóról híres. Ja és többször elmondták, hogy Mao Cetung is Hunan tartományból származott, egy csomó kaját róla neveztek el (át).

Itt nem úgy néz ki egy éttermezés, hogy leülünk, mindenki rendel magának valamit aztán azt szépen elérakják. Sokkalinkább ahhoz hasonlít, mikor többszemélyes tálat rendelünk. A rendelést közösen megbeszéli az asztaltársaság, aztán a kajákat az asztal közepére rakják a pincérek és mindenki szed magának mindenből. Vagy nem is szednek, hanem közvetlenül a közös tálból eszegetnek a pálcikájukkal. Rendelhetsz persze csak magadnak is, de kínai asztaltársaságtól ilyet még nem láttam. Minden étteremben állandó kellék az asztalon a napraforgó és a forró limonádé. Utóbbi inkább csak forró citromos víz. A csípős kaja mellé annyira nem adja.

Nagyon ajánlgatták a halfej levest meg egyéb halas kajákat, de akkor inkább már valami kevésbé gusztustalat próbáljunk ki: a békát (bal felül). Nem valami vadon összefogdosott minibékákat kell elképzelni, vannak külön erre tenyésztett húsbékák. Ízre teljesen jó, könnyű, porhanyós húsuk van. Ami miatt nem volt teljes az élmény, az az hogy nem egész békacombok voltak a kajában, hanem fel volt darabolva, viszont kicsontozva nem volt. Össze lehet rágni a csontját, de mégis kicsit fura élmény volt. Plusz gyanítom hogy ebben nem csak comb volt, mintha a bordáit is ropogtattam volna.  Legközelebb maradok az egész békacombnál.

A többi rendelt kaja is rendben volt, a tészta (középen felül) a Hunan konyhához hűen kib*szottul csípett, pedig direkt nem csípősen kérték. Az én a kedvemért. Végül én bírtam a legtöbbet enni belőle, de azért másnap kifelé jövet megkönnyeztetett.

Volt még egy desszertünk, ami lótuszgyökérbe töltött hosszúrizs (jobb oldalt) volt valami virágszósszal leöntve. Hát a kínaiak egy dologban nem túl jók és az az édesség. Mindnek van valami fura mellékíze és nem is elég édesek.

És aztán jött a meglepetés kaja, a büdöstofu (lent). Valami erjesztett lötyibe van áztatva és tényleg baromi büdös. Cserébe íze az nincs. Kipróbáltuk, ebből sem kérünk többet. Az összkép egyébként pozitív volt, minden kaja ehető, egyszer ki kellett próbálni, de csak a békát és a tésztát rendelném újra.

Ezúttal Qingdao sörrel öblítettünk, ami a legmárkásabb kínai sörnek számít, még külföldre is exportálják, nem sok sikerrel persze. A sörfőzdét német telepesek alapították, ezért is lett jobb az átlagnál. Azért ne a mi kézműves kategóriánkra gondoljunk, inkább egy pécsi sörfőzde szint, de azért iható. A minőséget mennyiséggel kompenzálják, 6 decis az alap.

Szeretném majd végigenni mind a nyolc régiós konyhát, de legjobban szecsuáni érdekel. Plusz amit mindenképp ki kell próbálnom, az a hotpot és a pekingi kacsa. Addig próbálgatom az édességeket amíg nem találok valami igazán jót és persze a menzán is végigeszem majd a teljes felhozatalt. Meg persze amilyen éttermekbe még a tapasztaltabbak visznek, én nyitott vagyok mindenre. Csak gerinctelen állatokat nem szívesen eszek és a hallal állok kicsit hadilábon. A kutyát meg majd a helyzet hozza, keresni nem fogom, de elutasítani se.