Na a második kajálás már nem volt olyan sikeres mint az első. Ezúttal szusira esett a választás, ami valószínűleg nem szusi, mert biztos bármelyik jóérzésű kínai tartana nekem egy félórás kiselőadást, hogy ennek más a neve, teljesen máshogy készül (tuti nem) és egyébként is a japánok lopták tőlük. Koreaiakkal ugyanis már eljátszottuk ezt Budapesten. Nembaj, a japánoknak jobb a marketingjük, nekem ez szusi marad.

Az adag jó volt, de az előzőhöz képest kicsit drága (500 Ft) és alig adtak hozzá wasabit, két borsószemnyit tudtam kipréselni a tasakból. Tuti nem lesz elég. Közben már kidugult az orrom az illatától, de hát az otthoni is biztos ilyen. Jól megmártom benne az első szusimat, aztán a pálcikákkal beapplikálom a számba. Egy másodperc alatt lezsibbadt a nyelvem és olyan köhögőgörcsöt kaptam hogy a falat a tányérban landolt. Vizet természetesen nem vettem, a csapvíz nem iható, így a tegnapról maradt három csepp kólával próbáltam csillapítani az égető érzést, nem sok sikerrel. Kellett pár perc mire folytatni tudtam az evést. Még jó hogy elvitelre kértem és nem a kajáldában köptem vissza a falatot. Lehet az étterem jó hírneve múlt volna rajta és a szakács harakirit követ el. Ja az másik kultúra :)

A wasabinak végül a háromnegyede megmaradt. Mégiscsak tudják ezek hogy mennyit kell adni, hogy ne menjen kárba. Az orrom meg még egy óra múlva is tökéletesen szelelt. Eddig aszittem szeretem a csípőset, sőt amíg lehetett kapni, a wasabis borsó volt a kedvenc nasim. Majd körülnézek itt is, hátha árulnak. De nem nyílvánosan fogom kipróbálni.