Jön majd újabb kajaposzt is, de most egy másik szituációról mesélek. Múltkor az Isteni műszak című magyar filmet néztem, ami egyébként remek, ajánlom mindenkinek. Lehet fikázni Vajnát sokminden miatt, de amit a magyar filmgyártással csinált az zseniális. Úgy sikerült magyar filmeket csinálni, hogy egyszerre lettek nézhető közönségfilmek és egyedi művészfilmek amik sorra nyerik a nemzetközi díjakat. No nem azért mert Vajna olyan kiemelkedő szakember lenne, de úgy tűnik pont egy átlagos amerikai producer hiányzott a magyar filmalapból. 

Na de visszatérve az Isteni műszakra, volt benne egy jelenet, amikor kínaiul jóétvágyat kívánnak, és ciki vagy sem, de 6 hónap kintlét alatt egyszer sem hallottam. Aztán kettesben vacsorázva az egyik kínaival vacsora közben megkérdeztem, hogy hogy is van ez. 

- Hát végülis mondhatod, de elég sznobnak hangzik. Én nem erőltetném a helyedben.

Aztán ugyanezzel a sráccal egy házifeladatomat csináltuk éppen, egy párbeszédet kellett felvenni arról hogy a parkban véletlenül összefutunk.

- Ni hao!
- Várj, ez így nem jó.
- Basszus, csak köszöntem. Az van a szituációban hogy találkozunk. 
- Jó, de barátok nem köszönnek.
- Mi van? Az előbb is köszöntünk mikor feljöttél. 
- Igen, már mondani akartam hogy olyan fura hogy mindig köszönsz. Barátok nem köszönnek, csak belekezdenek a beszélgetésbe. 
- Ja bocs, többet nem fordul elő.

Azt hiszem ez mindent elmond a kínai illedelmességről. Sokan keverik Japánnal, azok hajlonganak a tisztelet jeléül. A kínai meg a lábad elé köp mert útban vagy.