Kaifeng. Hogy hol olvastam először Kaifengről azt nem tudom, de egyből megragadta a fantáziámat, hogy a 8 ősi főváros egyike és a tartomány legjobban megőrzött középkori emlékeivel rendelkezik. Ezek nagyon jó útikönyvbe illő leírások, a valóságban azonban messze a legszutykabb város amiben Kínában jártam. Gyanús lehetett volna, hogy három kínaiból kettő nem tudta miről beszélek amikor emlegettem. Koszos, szmogos, és bár tényleg vannak turistacsalogató helyek, azokra a leginkább giccses mesterséges látványpark kifejezés illik a legjobban. Ilyet egyébként szinte minden épen megmaradt látnivaló köré építenek Kínában, de itt még kifejezett történelmi emlék se kellett, építettek pár túlárazott giccshalmazt.

A város kb 1000 éve, a Song dinasztia idején élte a fénykorát. Akkoriban Dongjingnak hívták, és aki figyelt a Nanjing posztnál már tudja hogy az keleti fővárost jelent, és ma Tokiót hívják így. A régi fényéből egész konkrétan semmi nem maradt és hiába volt a tartomány a kínai kultúra bölcsője egykor, ma csak mindenki által lenézett mezőgazdasági terület. Nem tudom mikor járhattak utoljára fehér turisták ebben a városban, de nem volt olyan ember aki ne nézett volna meg minket. A kisiskolások messziről integettek és hellóztak, a lánycsapatok utánunkfordultak a fiúk pedig a ruháinkat vizslatták. Zoli egyből autogrammot akart osztogatni, de szerencsére nem volt nálunk toll.

Kiválasztottuk a két valódi történelmi múlttal rendelkező parkot, az egyikben a királyi palota volt anno, másikban még mindig állt az ezeréves vaspagoda. Nekem az utóbbi kifejezetten tetszett, de Zolinál már ott elásta magát mikor a pénztáros nő rá se hederített mikor az én diákommal akart félárú jegyet venni. A student szóval itt semmire nem ment, így kénytelen volt a teljes árat kiperkálni. Pedig a csel mindenhol működött eddig, úgyse tudják megkülönböztetni a fehér embereket.

Na de miért is nyűgözött le a vaspagoda? Nem azért mert vasból van, főleg mert sima téglából épült és csak a színe miatt kapta a nevét. Viszont még most sem teljesen hiszem el, de akárhogy guglizok nem találok ennek ellentmondó információt. Ezt a 60 méter magas épületet bizony 1049-ben, azaz majdnem ezer éve építették. A magyarok alig szoktak le a jurtában lakásról, itt már egy húszemeletes pagodát húztak fel. Alig alacsonyabb mint a debreceni toronyház. Túlélt 38 földrengést, 6 áradást, kitudja hány háborút és még mindig áll. A hozzá tartozó templomot már rég elmosta a sárga folyó, de a pagoda még mindig áll. Piramist és nagy falat építeni nem nagy mérnöki teljesítmény, de annál több anyag és ember kell az építéséhez. Viszont egy kb. 10 méter átmérőjű épületet 60 méter magasra felhúzni, ráadásul 1000 éve, na ahhoz már kellett tudni valamit. Összehasonlításképp a pisai ferdetorony pár méterrel alacsonyabb és 300 évvel később épült. És mégse maradt egyenes.

Este valami lézershow is van a pagodánál, de azt kihagytuk, nem hinném hogy jobban le tudna nyűgözni a valódi épületnél. Plusz a téli látogatószámból kiindulva (kb napi 20) nem biztos hogy most is megtartják. A posztban nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire giccses parkok vannak Kaifengben, ez a pagoda parkjára hatványozottan igaz. Legalább 4 ugyanolyan pisilő kisfiú szoborba futottunk bele, amit valszeg akciósan öntethettek a helyi házgyárban. Öt irányból ötféle zene szólt, egy egyedi keverékét adva a kínai gumipopnak és a buddha imádsági zenének. Lehet hogy a tél miatt, lehet hogy egyébként is, de kifejezetten elhanyagoltnak tűnt a park. De ez a pagoda élményből semmit nem vont le, ezért még ebbe a koszfészekbe is megérte elmenni.

Az ebédidőből kicsúsztunk és kettő után kicsivel próbáltunk valami kaját találni, de két étteremből is elhajtottak, mondván vége a munkaidőnek. Arra nem jöttünk rá, hogy ez valami helyi szabályozás vagy megijedtek a fehér embertől, esetleg csak eszük ágában sincs dolgozni ha nem muszáj. Végül a harmadik étteremben kiszolgáltak miután a főnökasszonyt sikerült elkapni és utasította a pincérnőket hogy ugorjanak.

A várostól pár kilométerre folyik a sárga folyó és nemtom hanyadik pszichológus fogja belőlem ezt kikúrálni, de ha már itt vagyunk akkor ezt is meg kellett nézni. Egy taxisnál gyorsan lealkudtam az árat és az óra kikapcsolása után szerintem vállalható összegért vitt ki és hozott vissza minket. A főút mellett a józsefvárosi piac leglepukkantabb szegleteit simán verő tájakat csodálhattunk meg és a taxisnak közben be nem állt a szája, én pedig minden színészi képességemet bevetettem, hogy úgy tegyek mintha érteném. Katarzist ez a folyó sem okozott, se sárga, se nagy nem volt, bár a sorfőrünk szerint most kifejezetten alacsonyan volt a vízszint. Most először fordult elő, hogy nem rohantunk a vonathoz, hanem egy órával az indulás előtt már a pályaudvaron malmoztunk. Nincs ebben semmi izgi, erre nem fogok rászokni.

Napi Zoli "a kis finnyás":
- Bazdmeg, a piszoránál mellém állt egy bácsi aki pisilés közben egyszerre fingott és büfögött. Egyből elmúlt a pisilhetnékem