Elég sok kérdést kapok otthonról, például hogy mikor eszek már kutyahúst vagy tudok-e már kínaiul káromkodni, de azt senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, hogy mi a helyzet a nagy fallal. Mégiscsak a világ egyik csodájáról van szó, ideje volt már meglátogatni. Elvileg jövőre lesz ide sulis kirándulás is, de azt nem győztem kivárni, úgyhogy kaptam az alkalmon amikor a kínai haverom mondta hogy ő sem látta még.

Pekingtől 50 kilométerre van a legközelebbi szakasza, így távolsági busszal kellett menni. A buszpályaudvart már ismertem a pitonhegyi kirándulás óta és hamar meg is lett a megfelelő számozású buszmegálló, de a jól tájékozott kínai utitársam gyorsan továbbterelt, hogy ez hamis. Moszkvában már megszoktam, hogy a pofátlan maszek buszosok simán beállnak hivatalos buszmegállóba és felszedik a tudatlan turistákat, de ott könnyű volt kiszúrni, hogy nincs szám a busz elején és kártya helyett kp-ban kell fizetni sokszoros árat. Itt viszont konkrétan egy egész buszmegállót hamisítottak maguknak párszáz méterrel közelebb a metróhoz. Ugyanaz a szám és még menetrendet is hekkeltek az oszlopra. Cseles.

A lehúzás próbálkozásoknak nem volt vége, a hivatalos busz is tele volt kaja, víz meg kacatárusokkal. Aztán az út során még idegenvezető csaj is beszélt a buszból jobbra és balra található látnivalókról, például a híres félbehagyott Disneyparkról. Amit még mindig nem értek, hisz a pofátlan jegyárak ellenére mindenhol megjelenő tömegből ítélve egy ilyen vállalkozás nem lehet veszteséges.

Milyen kedves a busztársaság, hogy ingyen idegenvezetőt is rak a távolsági buszokra. Aha. Leszállás után az idegenvezető folytatja az előadást, majd mindenkit a jegypénztárhoz terel, hogy 4000 forintos jegyet vegyen. Nézem a kassza feletti feliratot, ez kurvára nem belépő hanem valami felvonó jegy. Böködöm az utitársamat, hogy basszus a kínaim még egy kicsit limitált, de szerintem minket le akarnak húzni. Dede, az idegenvezető azt mondta hogy ezzel gyorsabban felérünk a tetejére. Na jólvan, menjünk inkább a tömeg után. Aztán kiderült milyen felvonóra vettünk majdnem jegyet: egy nyári bob szerű nyitott szerkezetben húztak volna (f)el párszáz méterre. Minusz 2 fokban... De kár hogy kihagytuk. A tél miatt nagy tömeg nem volt, de azért így is bőven akadtak emberek. Mi lehet itt nyáron?

A fal egészen olyan ahogy elképzeltem. A hasonló korban épült katedrálisoknál is mindig leesik az állam, hogy hogy építettek ekkorát sokszáz évvel ezelőtt. Itt pár kilométernyi szakaszt látsz kanyarogni a hegyeken, aminek kitudja hol van a vége. Rajta sétálgatva elgondolkozik az ember hogy milyen áron, hányan építhették, hány év alatt. Monumentális az egész. Pár kilométer után kezdett bedurvulni a szakasz, csúszós lejtők és térdig érő lépcsőfokok vártak. Itt a legtöbben visszafordultak, de szerencsére mi nem adtuk fel, így a kanyargós jellege miatt majdnem a kiindulási pontnál sikerült lejönnünk róla. A buszhoz menet még át kellett verekedni magunkat néhány áruson és pár medvén, tevén meg mittomén én milyen négylábú csodán, amikkel fotózkodni lehetett volna jópénzért.

Az árusoknál csak egy dolgon akadt meg a szemem, de azt még most sem emésztettem meg. Lehet ugyanis zöld háttér előtt fotózkodni és odaraknak bármilyen nevezetesség elé. A legtöbb képen a kínai nagy fal elé kérték magukat. Értitek, a nagy fal lábánál lefotóznak egy zöld háttér előtt és aztán mögédphotoshopolják a falat. A második legnépszerűbb az olimpiai stadion volt, ami mellett egyébként elmegy a busz is. Mindez olyan minőségben, hogy a napiszar speciális kategóriát indítana neki. Ázsián kívül hol lehet még ez a szolgáltatás versenyképes?

Összesen kb. 2 órát voltunk a falon, de a hidegben elég is volt ennyi. Úgyis megyek még majd másik szakaszra, meg hát azért egy fal nem tud annyira változatos lenni, hogy sokáig lekösse az embert. Arra azért nem számítottam hogy a leghíresebb látnivalót fogom a legolcsóbban megúszni, végülis a buszjegy és a belépő összesen került kb. 1000 forintba.