Már év elején megkaptuk a féléves programtervet, benne a szervezett iskolai kirándulásokkal. Akkor megörültem neki, hisz egyrészt ingyen kirándulás, másrészt csapatépítésnek se utolsó. Viszont az elsőnél rá kellett jönnöm, hogy ezek az előnyök eltörpülnek amellett, hogy 50 ember egy kicsit nehézkesen mozog. Főleg ha azok között sok az indonéz és a nepáli, akik percenként megállnak fotózkodni.
A tiltott város látogatása két hete lett volna, de akkor a szmogriadó miatt elmaradt. Most péntek délutánra tették és délután egyre volt kiírva a találkozó. Fél kettőre meg is jött mindenki, de persze akkor még az egyik nagyokos kitalálta, hogy elrohan piát venni. Kettőre el is indultunk. A tanárok kb. ovis diákcsoportként kezeltek minket, ami eleinte zavart, utána viszont rájöttem ehhez a bandához ez kell, főleg hogy tömegközlekedéssel mentünk.
A helyszínen kiderült, hogy mikor azt mondták hogy a diákigazolvánnyal (student card) félárú a belépő, akkor azt úgy értették, hogy a kis piros könyvecskével, amit a kártya mellé adtak. Csak akkor nem értem miért nem könyvecskének hívják. Mindenesetre így már világos, hogy eddig miért kellett mindenhol vernem az asztalt, hogy féláron engedjenek be a kártyával. Mindegy, itt is kisírtam a félárú belépőt, de ezentúl cipelem a könyvet is, talán egyszerűbb lesz.
Háromra be is jutottunk, ami azért necces, mert ötkor zár a hely. A tiltott város Peking egyik legnagyobb nevezetessége, az UNESCO-s világörökség része. 600 éve épült kizárólag fából és még mindig áll. Sőt, talán túlságosan is karban van tartva, nekem túl sterilnek tűnt az egész. A Ming dinasztától kezdve itt laktak az uralkodók 500 éven keresztül. Majdnem 1000 épületből áll, mondanom sem kell ezt 2 óra alatt nem lehetett végigjárni, épphogy csak a felszínt megkapargattuk meg.
A kiruccanás jó volt csapatépítés szempontjából, mert legalább 10 új arccal beszéltem az egyetemről. Kiderült például hogy a négerek nem is annyira maguknakvalók, csak egyáltalán nem beszélnek angolul. Szerencsére én még elpötyögök franciául, azóta a ça va minden szembetalálkozáskor elhangzik. Turistáskodásnak viszont nem volt egy jó élmény, azt hiszem napokon keresztül nem tudnám elviselni hogy ennyire másokhoz alkalmazkodjak.
Öt előttre volt megbeszélve a találkozó a kijáratnál. Aszittem még szerveztek valami programot, de kiderült hogy innen a hazatömegközlekedés van csak hátra. Na azt már nem, én még maradok egy kicsit, úgyis beletelik vagy fél órába még mindenkit kiterelnek. Szóltam az egyik tanárnak hogy nehogy rám várjanak ha a népszámláláskor kiderül hogy valaki hiányzik. Kb öt percen keresztül értetlenkedett, nem hitte el, hogy elég nagy vagyok hozzá, hogy egyedül is hazataláljak. Aztán mint kiderült itt kicsit hatékonyabbak a tömegkiterelésben, konkrétan az őrök egy sorfalként nyomták kifelé az embereket, így a "fél óráig nézelődök még"-ből végül egy "két percig nyomorgok a tömegben míg kiférünk a kapun" lett. Mindenesetre a csapathoz már nem akartam visszamenni, inkább elbókláztam még a városban egy kicsit. Meglepetésemre találtam egy katolikus templomot, ami nem kicsit lóg ki a pekingi épületek közül. Úgy tűnik ezek mindenhova eljutnak...
