Azon kívül, hogy a metrótól egy fél órát kell gyalogolni a szállásig a 20 kilónyi cuccommal, eseménymentesen telt az út. Térkép nélkül is egyből megtaláltam, ezekszerint a távolságon kívül mindent jól sikerült memorizálni. Ügyintéző néni is könnyen meglett, regisztráció majdnem kész, mikor mutatom neki az ösztöndíj tájékoztatót.

"Ösztöndíj? Milyen ösztöndíj?" Ő ilyenről nem tud, telefonál egyet. Kicsit ideges lett, hát még én. Menjek a negyedikre, lehet ott tudnak valamit róla. Szúper. Megyek a negyedikre, ott is kiül a pánik az arcukra, nem értenek semmit. Menjünk át egy másik szobába, hátha ott tudják mit keresek itt. Veszekednek egy kicsit kínaiul, majd felcsillan a legújabb nőnek a szeme. "Ja te vagy Magyarországról? Emlékszem rád". 2 perc alatt aláírok mindent, elmagyarázzák hogy nyissak bankszámlát, hogy tudják utalni a pénzt, és hogy menjek a portára a szobám kulcsáért. Kész.

A kezdeti pánik után minden ment simán. Szerintem csak a vérnyomásomat tesztelték. A kavarodás abból adódott, az ösztöndíjas diákokat külön iroda kezeli, mint a nyelvi képzésre érkezőket és olyan még nem volt hogy nyelvi képzéses ösztöndíjjal jöjjön. De van egy hozadéka ennek, hogy két külön iroda intézi az ügyeimet. Amit nem akarok megcsinálni, azt ráfogom a másik irodára, amit meg akarok annál nagyon törni fogják magukat, hogy bebizonyítsák a másik irodának, hogy ők jobbak. Valszeg így fogom elsunnyogni az orvosi vizsgálatot, ami úgyis csak pénzlehúzás, hisz otthon már megcsináltattam.