Na az nincs. Semmi félsz nincs bennem egyelőre. Lehet hogy még nem fogtam fel igazán hogy egy évre egy kommunista ország húszmilliós fővárosába költözök, de lehet csak mert nincs időm parázni. Az utolsó két hét az csak rohanás. Búcsútársas, búcsúbuli, búcsúkávé, vízumügyintézés, oltás, lakáskiadás és mellette még ezerrel kell melózni is. De ami miatt nincs okom parázni, hogy ha nem jön be bármikor felülhetek egy repülőgépre és itthon vagyok. Tehát nincs tétje, nem tettem rá fel mindenemet.

Majd indulás előtt kinézem az útvonalat a reptérről, eldöntöm hogy bemenjek-e Berlinbe a hét órás átszállási idő alatt és kész. Nem visszük túlzásba a pakolást, ami kimarad azt majd megveszem ott. Tabletem úgyis kipurcant, majd veszek olcsón ott. Az új laptop mellé.