Mármint ezúttal Kínán kívülre, hisz a két hetes körút után egy két hónapos Thaiföld-Kambodzsa-Vietnám túra van tervben már régóta. Hogy Thaiföld nagyon jó lesz, azt már a Pekingi reptéri eseményekből tudtam. Ennyi szívás után ugyanis baromi sok jó dolognak kell történnie.
Kezdődött ott, két héttel az indulás előtt még egy maláj repülő lezuhant, ráadásul pont az AirAsia-é, amire már 5 repjegyem is megvolt véve előre. Csak kicsit ment fel a vérnyomásom a hír hallatán. Végülis az első maláj gép eltűnése után is legyintettem, legalább megvan a statisztika és én biztos nem zuhanok le. Aztán jött az Ukrajna feletti maláj gép most meg egy Malajzia feletti maláj gép. Ezek után statisztikailag ultrabiztonságosan repülök. Remélem ezt a végzet is így gondolja.
Aztán már úton a reptéren jött csőstül a gond, ugyanis a reptéri vonaton jutott eszembe, hogy nem is tudom melyik terminálra kell mennem. Jegyet gyorsan előkapom, de nincs rajta. Mobilnet előfizetésemet lemondtam, de kénytelen vagyok belőni hogy megtudjam hova menjek. Oks, megvan, egyes terminál. Pár perc múlva jön a következő hidegzuhany, a vonat csak a kettes és hármas terminálhoz megy. Zseniális. Újabb gugli, de nem igazán segít. Végül a vonaton lévő apróbetűs feliratból kiderül, hogy a kettes termináltól kell majd átgyalogolni. Huhh.
Kettes terminálról negyed óra volt gyalog az egyes, erre ott az összes kijelző kikapcsolva, csak pár biztonsági őr meg néhány alvó turista fogad. A harmadik biztonsági őrből sikerül kiszednem, hogy innen már nem megy ma repülő, menjek vissza a kettesre. Újabb negyed óra gyaloglás, és a kettes terminálon tényleg ki van írva az én járatom. Király, minden sínen van. Aha.
Fapados járat lévén már otthon becsekkoltam és kinyomtattam a jegyet. Megyek a biztonsági ellenőrzésre, adom a boarding passomat, de a csávó csak bambán néz rám.
- Mi ez?
- Rá van írva bazdmeg, boarding pass. Még ez is rá van írva, hogy egyből a biztonsági ellenőrzéshez menjek.
- Én ilyet még nem láttam, menjen a check in pulthoz.
Abba már bele se mertem gondolni, hogy a mobilra letöltött vonalkódra milyen fejet vágott volna. Mert elvileg azzal is be kéne engednie. Na mindegy, check in pulthoz vissza, ott se érti a nő hogy miért gondoltam hogy a kinyomtatott boarding passommal beengednek, de legalább nem kértek pénzt a reptéri check inért. Az külön vicces mikor minden kínai útlevél-ellenőrző percekig nézi az arcomat és az útlevélképemet felváltva, aztán végül átlapoznak a vízumomhoz és jön az "áhá".
Jön a biztonsági ellenőrzés, mert az előző három nem volt elég a reptérre való belépéskor. Még lőpornyomok után kutató speckó ellenőrzéshez is mintát vettek a ruháimról, aztán persze a csomagom sem tetszett nekik. Az előttem lévő csaj sminkkészletében például egyesével nyitogatták ki a púdereket. Az én táskámat ötször rakatták be újra átvilágításra, mindig volt valamibe belekötni. Pótakku van? Van. Hát azt ki kell szedni. Még azt is megnézte hogy hány mAh-s, mert abból is limit van. Addig meddig baszogattak míg sikerült a tabletemet leejteni, a kijelzője jól be is repedt. Élt két hetet, fájó szívvel búcsúzom tőle. Na jó, még mindig arról írom a blogot, de csak billentyűzettel működik. Majd Bangkokban megpróbálom megcsináltatni, de nem fűzök hozzá sok reményt. Kösz pekingi reptér, ez drága utazásnak indult. Pár napja a töltőjét is elhagytam, úgy tűnik átok ül rajta. Azóta azon agyalok hogy milyen biztosítási csalással verjem rá a biztosítóra, de valahogy úgy, hogy a pekingi reptéri dolgozókon hajtsák be minden centjét. A megoldás még várat magára, de jöhetnek az ötletek.
