A Nanjing és Shanghai közötti utat gyorsvonattal tettük meg, ami hiába ment sokszor 300-zal, a sok megálló miatt több mint két óra volt az út. A vonat a Jangce torkolati ipari régiónak nevezett területen ment keresztül, ami még annál is durvább, mint ahogy azt elképzeltük. Magaskéményes gyárépületek, 10 sávos autópályák, hidak és panelrengetegek váltakoznak. Természetnek nyomát sem láttuk a 300 km-es vonatút alatt. Kábé mintha a Budapest-Nyíregyháza szakasz minden métere be lenne építve.

Kínában nem ritkák a semmiből kinövő 10 milliós városok, de azért a legtöbb fel tud mutatni valami sokszáz éves történelmi emléket. Turistáknak szóló táblákon szokták hirdetni, hogy itt állt valaha az X. dinasztia 513. uralkodójának királyi latrinája. Na hát Shanghaiban ilyesmit nem vártunk és nem is kaptunk, tekintve hogy 200 éve még csak egy századrangú halászfalucska volt. Aztán Tianjinhez hasonlóan megnyitották a szabad kereskedelem előtt és mára Kína gazdasági központja és egyben legnépesebb városa is a maga 23 milliós lakosságával. Peking mind népességben mind gazdasági szerepében elmarad tőle. Az meg csak hab a tortán, hogy az állam is önti bele a pénzt, hogy Hongkongtól végleg átvegye a régió vezető szerepét. A fejlődést pedig mi sem mutatja jobban, mint az alábbi kép a metróépítésekről. Rio helyett Budapest is lehetne egyébként, arányaiban pont annyit változott, hiába adtak át egy új vonalat.

Tehát sokat nem vártam a várostól, de talán pont ezért is lett kellemes csalódás a vége. Pekinggel ellentétben ugyanis az autós forgalom nem annyira durva, a belvárosban alig vannak autópályák, a gyalogosok nincsenek felüljárókra száműzve és a szmog sem fojtogató. Építészetileg Tianjinhez hasonlít, csak kb. ötször nagyobb minden. A koncessziós időkből itt maradtak a XIX. századi épületek, ezt jól kiegészítik a modern üvegfelhőkarcolók és a folyójának köszönhetően rendes szögből rájuk lehet látni. Igazi XXI. századi skylineja van. Hidak viszont csak a külső városrészeken vannak, gondolom a nagy hajóforgalom miatt egyszerűbb volt autós alagutakat fúrni. Így viszont nekünk a metró volt a legolcsóbb átjutási lehetőség.

Azt már az elején eldöntöttük, hogy valamelyik felhőkarcoló tetejére felmegyünk, a kérdés csak az volt hogy melyikre. Van ugyanis a Gyöngy, ami Shanghai legemblematikusabb épülete, bár könnyedén nyerné a legrondább címet is. Vagy van a 474 méter magas sörnyitó, amit lehet csak én hívok így, mindenesetre a szuvenírboltban árultak ilyen sörnyitót. Shanghai World Financial Center a tisztességes neve, és a legmagasabb átadott épület Shanghaiban. Már Dubai lekörözte, de 2008-2011 között ez volt a világ legmagasabb épülete a legmagasabb kilátószinttel. Itt ugyanis nem antenákkal trükköztek a magasság elérése érdekében, hanem az épület legfelső szintje is látogatható. Majdnem fél kilométer felfelé. Áll már mellette egy sokkal magasabb épület is, de annak még daruk (miért nem darvak a többesszáma?) vannak a tetején, nem nyílt még meg. A választás a sörnyitóra esett és a látogatást naplemente környékére időzítettük, hogy a nappali és éjszakai kilátást egyben letudjuk. Aztán ebbe az eső belerondított és aznap a többi épület díszkivilágítása se működött. Így is élmény volt azért a várost ilyen magasról lenézni a városra. Nem, ha nem megyek az ablak közelébe, akkor nincs tériszonyom. Meg végülis tök mindegy, hogy 40 vagy 400 méter, a tériszony nem magassággal növekszik, repülőn például nincs is.

Lehet kitalálni melyik híres épületeknél voltunk magasabban:

A legjobb látnivaló egyértelműen a korábban már említett rakpart, a Bund. Van egy újjáépített, turistás, nagyon kommerciális óvárosa is, ami az eredeti gettóóváros mellett van. Mindkettőnek megvan a feelingje, bár utóbbiból érthető módon a turisták teljesen hiányoznak. A mi szállásunk a gettós rész közepén volt egy halpiac felett. Így már érthető hogy sikerült kifogni ilyen olcsó szállást a világ egyik legdrágább városának belvárosában. A szagok mellett a mocskos szoba és a wifi hiánya sem emelte a konfortérzetünket, de hát nem a szobában ücsörgés miatt jöttünk Shanghaiba. Megnéztük még a francia koncessziós területet, ami az óvároshoz hasonló, csak a kínai helyett az európai kőházas stílusban építették újjá és rakták tele éttermekkel.

A négy napból kettőt múzeumozással töltöttünk. A Shanghai múzeumot minden fórumon dicsérték, ennek ellenére mi 2 óra alatt letudtuk és enyhe csalódott érzéssel jöttünk ki. Semmi kiemelkedő nem volt benne, talán a földszinti sok ezer éves bronzedények meg a hogyan készült rész voltak a legérdekesebbek, de miután ledöbbentünk a korukon, a másik száz ugyanolyan tál már nem adott hozzá semmit. Még a Science múzeumban is több időt töltöttünk el, pedig maga az épület sokkal lenyűgözőbb volt mint a tartalma. Egy közepes minőségű csodák palotája rész volt meg néhány tematikus kiállítás. A design részen például a 3D nyomtatástól kellett volna elájulni és játszhattunk volna színezős programokkal a számítógépen. Az űr részleg kifejezetten gyenge volt a moszkvai űrmúzeumhoz képest, bár volt benne pár kipróbálható kiképzős rész így először ülhettem a minden felé forgós székben. A londoni Science múzeumnál is éreztem kicsit, hogy túlkoros vagyok, de mégis simán elröppent benne fél nap. A shanghai-i viszont egyenesen élvezhetetlen 12 év felett. Ezek után erősen gondolkodok, hogy megéri-e befizetni a pekingibe.

A múzeumok közül talán a propaganda múzeum jött be leginkább, de ennek valószínűleg személyes okai vannak, mivel Moszkva óta bejönnek a propaganda plakátok. Már a múzeum megtalálása is kihívás volt, egy lakóépület alagsorában egy pincében volt kialakítva az egész, ráadásul a Lonely Planet térképe rossz helyen jelölte. Mindenhol hangsúlyozták hogy alig néhány maradt meg a több ezer különböző plakátból, mert a 80as évektől kezdve próbálták a múlt ezen részét teljesen eltüntetni, de így is elég sok ki volt állítva. Érdekes volt látni, hogy mennyire próbálták az amerikautálatot sujkolni az emberekbe és ha már a valóságban nem sikerült megvalósítani, legalább a plakátokról tudatták az emberekkel, hogy milyen jól is élnek és mennyire boldogak lesznek ha az egyenhajviseletet hordják. Az orosz-kínai barátság is sokszor visszaköszönt, sőt 1-2 helyen még Nagy Imre arca is ott virított kicsiben Mao és Sztálin alatt.

A galéria:

Összességében Shanghai nagyon bejött, sokkal élhetőbb mint Peking, de mégis egyértelműen kínai. Egy pénzügyi központtól talán több öltönyös embert vártam, ezzel szemben ugyanazok a kínai arcok vannak mint Pekingben és ugyanúgy nem beszélnek angolul, cserébe még sűrűbben köpnek a lábunk elé. Fehérekből ugyan látványosan több van, de legtöbbjük turista. Ezt nem teljesen értem, miért lesz vonzóbb a turistáknak egy modern nagyváros, mint a több ezer éves múlttal rendelkező Peking? Itt láttam Kínában először utcai kaját áruló fehér embert. Szegényt jól meg is bámultam, nem elég trauma neki hogy a kínaiak tátott szájjal nézik, még a hülye fehérek is ezt teszik...