A nanjingi vonathoz kicsit késve indultunk, így a metró helyett taxit fogtunk, nehogy lekéssük. A sofőr harmadjára se értette hogy a nyugati pályaudvarhoz megyünk, ezért elővettem a vonatjegyemet és azon mutogattam. Basszameg nem is a nyugatihoz kell mennünk, hanem a főpályaudvarra. Ha most pontos lettem volna és van időnk metrózni vagy simán csak tökéletes a kínai kiejtésem és a sofőr megérti mit magyarázok akkor rossz pályaudvaron kötünk ki. Mindenestre az utazók védőszentjének hála időben kiértünk a jó pályaudvarra.

Az ott tapasztalható tömegnyomor, 5 vonatjegyellenőrzés és a vasúti kocsikban minden hely mellé gondosan elhelyezett köpőtál kihozta Zoli kultúrsokkját. Ezen az sem segített, hogy a reggeli érkezésünk után vagy 10 hotelből hajtottak el, hogy nem fogadnak külföldi vendéget. A Four Seasonsbe nem akartunk menni, szóval végül egy netkávézóba robbantunk be hogy keressünk egy külföldieket is fogadó szállodát. Utazásunk során ez volt a legfullosabb szoba 10 pontos kilátással és használható internettel, bár egyben ez volt a legdrágább is.

Kilátás a szobából a városfalra:

Tegye fel a kezét aki fejből fel tud sorolni háromnál több kínai várost. 1 éve még valszeg én sem tudtam volna. Pedig Nanjing elég híres, sőt a legsűrűbben előkerülő kínai történelmi sérelem a nanjingi mészárlás. Gyakorlatilag a japánok elleni propaganda fő eleme, nincs olyan kínai aki ne hallott volna róla. Persze a fiatalok már magasról tesznek rá, de az idősebb korosztály a mai napig gyűlöli a japánokat. Ők a célközönsége a tvben futó történelmi sorozatoknak is, ahol a japánok mindig nagyon butának, esetlennek és gonosznak vannak ábrázolva. A fő probléma, hogy a kínaiak szerint 300 000 embert öltek meg, de a japánok csak 20 000-ret ismernek el. Hogy az igazság melyikhez áll közelebb azt nem tudom, de az tény hogy a japánellenesség a mai napig érezhető. Pár éve volt egy tengeri területi vitája a két országnak, amikor is a japán gyártmányú autók eltűntek az utakról. Néhányat ugyanis felgyújtottak a radikálisok, a többiek meg nem mertek beleülni pár hétig. A poén hogy azóta a legtöbb pekingi rendőrautót lecserélték Hondára.

A várost magyarul Nankingnak írják át, de mivel úgyse hallott róla senki így én maradnék az eredeti Nanjingnél. Olyan ez mint Brünn, hiába van magyar neve, úgyis mindenki Brnonak hívja, ha már egyszer az ott élők így hívják. Nanjing jelentése déli főváros, ami korábbi történelmi szerepére utal, most viszont a régióban csak egy nagyváros a sok közül, Shanghai mellett mindenképp eltörpül a nyolcmillió lakosával. Érdekességképp Beijing északi fővárost jelent, Dongjing pedig Tokió kínai neve keleti főváros jelentéssel. A kínai városneveknek, sőt az emberek neveinek is legtöbbször van jelentése. Shanghai például "tenger felett"-et jelent.

A nehézkes hotelkeresés után belevetettük magunkat a város felfedezésébe. Elég sok viszonylag szépen újjáépített városfal szakasz van, van hatalmas tó szigetekkel a közepén és néhány kanális ahol hajókázni lehet, éjszaka pedig eszméletlen jól néz ki kivilágítva. Ja igen, Pekingtől ezer kilométerrel délebbre már nem fakutyáznak, itt a csónakázás, hajókázás és a vizidodzsem a menő. A belvároshoz közel van egy hatalmas hegy templomokkal, pagodákkal és mauzóleumokkal, ahová kikapcsolódni járnak a helyiek. Valamiért nagy divat egy délutánra sátrat verni a hegyen, külön kijelölt sátorhelyek is vannak. Az értelmére nem jöttem rá, tekintve hogy nem alszanak benne és így télen a napsütés ellen sem túl hasznos.

A metróépítés kommunikációjával itt is jobban állnak, mint magával az építéssel. A 80 forintért megvett ingyenes térképen simán kettővel több vonal volt bejelölve mint amennyi létezik. Direkt kinéztem hogy hol kell felszállni a metróra, erre odaérve csak egy nagy építkezés fogadott. Sebaj, buszozzunk pár megállót a másik metróig. Leszállok, erre ott is csak építkezést találok. A bosszantó a dologban hogy a busz továbbvitt volna a régi királyi palotához. Szállhattam vissza a következőre egy új buszjeggyel. Aztán a királyi palota helyett csak egy park fogadott egy táblával: itt állt valaha egy tiltott városhoz hasonló palotarendszer. Köszi.

Nanjing a Jangce partján fekszik, de nem olyan szerves része mint mondjuk Budapestnek a Duna, így a nap folyamán nem is sikerült eljutni oda. Mivel csak egy éjszakát terveztünk maradni és a reggeli vonatra volt jegyünk Shanghaiba, a folyó megnézését hajnalra időzítettük. Hogy miért volt fontos a folyó megnézése, azt nem tudom megindokolni, valószínűleg ez ilyen gyerekkoromból megmaradt rossz szokás. A pszichológusok lehet vitatkoznának, de én arra vezetem vissza, hogy minden pesti vonatút kötelező eleme volt a folyók bámulása, feltételezem hogy addigis békén hagyjam a szülőket. "Nézd csak, mindjárt jön a Tisza", "nézd csak, ott a Keleti Főcsatorna" én meg feltapadtam a vonatablakra és sosem értettem hogy a többiek miért nem tesznek ugyanígy. Mostmár nem dőlök be ilyen könnyen, de a körutat mindenesetre úgy szerveztem, hogy a Jangce és a Sárga folyó is útba essen. A kínai távolságokat mai napig alulbecsülöm és a térképen sétatávnak tűnő híd lábát végül 10 perc taxizással értük el. Aztán a híd lábától még 20 percet gyalogoltunk felfelé és a folyót így is csak távolról láttuk. Gyors fotó, aztán fordultunk vissza és rohantunk a vonathoz. Aztán a propaganda múzeumban még visszaköszönt egy poszteren a kétszintes híd, ami a kínai mérnökök csúcsteljesítményét volt hivatott hirdetni a 70es években. Beszúrok már egy wikipédiáról lelopott képet is, hogy tudjátok miről van szó, bár ilyen szögből sosem láttuk mert rossz oldalán mentünk fel...