A felkelés vasárnap reggel se ment sokkal könnyebben, pedig jó lett volna korán kipattanni, mert erre a napra maradt minden városnézés és túrázás. Szerencsére igazi kirándulóidő lett, minden szmog eltűnt a városból és még a napot is látni lehetett néha, amikor a felhők is úgy akarták.
Chengde arról híres, hogy ide jártak nyaralni a Qing dinasztia uralkodói, mert itt kicsit hűvösebb van a hegyek miatt mint Pekingben. Ennek örömére több száz épületet húztak itt fel az 1700-as években és a mai napig nagyon szépen megmaradtak. Van itt 70 méter magas pagoda, csomó kis buddhista templom, csónakázó tó, jurták, meg minden amit egy 18. századi uralkodó el tud magának képzelni. További infó van wikipédián.
A jegyvásárlás kicsit bonyodalmas volt, mert nem igazán akarták elfogadni a diákigazolványomat, márpedig a belépő olyan horribilis volt, hogy semmiképp nem akartam kifizetni a teljes árat. Árlista egyáltalán nincs kitéve természetesen. Előző nap már megtudakoltam hogy mennyi a diákjegy, akkor közölték hogy nincs olyan. Másnap egy másik ablaknál az első nő simán csak elhajtott, semmilyen jegyet nem adott nekem. Persze nem adtam fel, egy harmadik ablaknál is sorbanálltam, és ott már egy percnyi vitatkozás után feladta a nő és inkább adott nekem félárú jegyet, csak ne tartsam fel tovább a sort. 60 yuan spórolás pipa. Aztán egy térképárus nénike gyorsan rábeszélt egy tájékoztató füzetkére és lehúzott 10-re. A képek a galériában vannak, kattintásra nyílik:
Fehér turistát a két nap alatt egyet láttam rajtam kívül, ezért aztán annyira nem lepődtem meg, hogy egy dagi 8 éves kisgyerek tátott szájjal bámult percekig, míg az anyja rá nem szólt. Aztán még párszor keresztezte utunk egymást. A másodiknál már kipréselt magából egy hellót. Meglepetésemre angolul. A harmadik találkozásnál megkérdezte hogy beszélek-e kínaiul. A negyediknél bemutatta a hugát is, és itt már közös fotót is kellett csinálni örök barátságunk jeléül.
A palota után egy kis túrázásra adtam a fejem, és felmásztam a varangysziklához, ahonnan a golfütő sziklára is tök jó kilátás nyílt. Eredetileg libegőzni akartam, de addig-meddig alkudoztam a diákjegyért, hogy végül csak a parkba és két templomba szóló belépőt kaptam, libegő jegyet nem. Nembaj, jót tett a séta.
A túrázás után még a város körüli 8 templom volt tervben, amiből kettőbe akaratlanul vettem belépőt és akkor már meg kellett nézni. A buddhista templomok határozottan szépek és nem csak építészetileg különböznek a katolikustól, de a sok szexelő szoborból is könnyen rá lehet jönni hogy itt valami kevésbé prűdről van szó. Viszont a második már nem nyújtott akkora meglepetést, nyolcat végignézni pedig se időm, se pénzem nem volt már, így kiválasztottam a legnagyobbat és odataxiztam.
Bent megint megtalált a dagi kisfiú, és mivel itt nem nagyon volt több út, kb végig rajtam ragadt. Megbeszéltük kínaiul, hogy ki hány éves, hány tesónk van, milyen mobiltelefonunk van, honnan jöttünk, aztán az anyukája segített elmagyarázni, hogy hol is van Magyarország. Búcsú előtt még újra kellett vele fotózkodni egyet és ehhez már a kabátját is levette, hogy igazán jól mutasson. Most látom csak milyen soványnak tűnök mögötte, lehet több képet kellett volna csinálni.
Hazautazás előtt még toltam egy vacsorát egy random kifőzdében, ami a kendős nőkből és furasipkás csávókból ítélve ujgur lehetett. Valami magyaros krumplistésztaszerűséget sikerült kifogni némi csirkével megspékelve.
